glory cafe

kávézó * videómozi * társkereső

Néhány mondat az ünnepekről és a szilveszterről

Ebben az évben szenteste és a két karácsonyi napon (24-25-26) zárva leszünk. 27-én, szerdán viszont a szokásos 16 órás nyitással indítjuk az év utolsó hetét, és már aznap este érkezik majd bevállalós hölgy gangbang bulira 20.30-kor.
Szilveszterkor a már megszokott módon, 20 órakor nyitunk, és reggel kifulladásig tart az orgia parti! 🙂 Az infláció kicsit változtatott a tavalyi árhoz képest. A belépő most a hölgyeknek 6.000.-, uraknak 15.000.-, pároknak pedig 17.000 Ft lesz. Ebbe a belépésen kívül beletartozik a bőséges svédasztalos vacsora, a korlátlan pezsgő, forralt bor és ásványvíz fogyasztás. Ezek 21 órától indulnak és éjfélig biztosan rendelkezésre állnak. Terveink szerint az 5 féle hidegtál mellett a rántotthús, fasírt, raguleves, és rizseshús biztos asztalra kerülnek. Az éjféli koccintás után érkezik több bevállalós hölgy, és indul a gangbang buli, hogy átszexeljük magunkat az új évre! De tapasztalatok szerint ekkorra már a párok és hölgyek régen belelendülnek, és minden szinten dúl a romantika! 🙂
Elővétel, foglalás nincs, érkezéskor tudja mindenki megvásárolni a belépőjét. A ruhatárban nem áll módunkban ki-be adogatni a dohányosok kabátját, kérjük a bejáratnál elhelyezett takarókat használni. Nekik egyébként javasolt az értékmegőrző ingyenes használata kisebb kabát esetén. A ruhatári díj egy kabát egyszeri be és kiadására vonatkozik!
Január elsején este zárva leszünk, kipihenjük a fáradalmakat, és 2-án 16 órától a megszokott rendben kezdjük az új évet!

Az év végén is, de addig is minden nap várunk mindenkit nagy szeretettel!

Pénteki gangbang, szombati swinger!

Ez a hétvége ismét a megszokott péntekkel indul, vagyis a párok, hölgyek, urak mellett Adele biztosan érkezik, és 22.30-tól gangbang bulit tart. Szombaton egész éjjel a vendégek alakítják az eseményeket. Reméljük ismét sok pár érkezik majd, persze hölgyeket is mindig várunk! 🙂 Az uraknak szombaton ismét csak hétköznapi, 3.000 Ft-os belépő lesz. Vasárnap ismét párok napja, várunk persze mellettük mindenkit.
Hétfőtől minden este érkezik ismét bevállalós hölgy gangbang bulira 20.30-tól. Hétfőn Nia, kedden Mary, szerdán Rita, csütörtökön pedig Adele!

Mindenkit várunk nagy szeretettel a hét minden napján!

Dupla lövetűek pénteken előnyben! 🙂

Aki volt nemrég a Tutti-Frutti forgatásán, az találkozott Katie mellett a két másik hölggyel. Na a tervek szerint ők érkeznek pénteken gangbang bulira, ketten együtt. A látottak és hallottak alapján nagyon belevalóak! 😃 Ez ugye azt jelenti, hogy ismét korai gangbang lesz pénteken. A kezdés az ilyenkor szokásos 19 óra. A vége 21 órára tervezett, meglátjuk mekkora lesz az érdeklődés.
Tehát 21 óráig, vagy a gangbang végéig az uraknak 6.000 Ft a belépő, a hölgyeknek természetesen ingyenes. Viszont a párok kedvezményes belépője csak utána érvényes. És akkortól az uraknak is csak 3.000 Ft a swinger estre a belépő. Ez azt is jelenti, hogy a bérleteseknek is hétköznapot számolunk. Akik az elején a gangbang bulira jöttek, ők már természetesen egész napra megváltották a belépőjüket, maradhatnak záróráig, vagy bármikor visszajöhetnek.
Szombaton az egész este a Glorys swingerről szól, ismét várjuk a párokat, hölgyeket és természetesen az urakat is! Az uraknak egész nap csak 3000 Ft a belépő, a pároknak pedig ingyenes!
Vasárnap folytatódik az ingyenes párok napja, melléjük pedig várjuk az urakat a szokásos akciós, 1.500 Ft-os belépővel.
A hétköznapok a szokásos menetben folytatódnak majd, 20.30-tól bevállalós milf tart minden este gangbang bulit. Hétfőn Adele, kedden Betty, szerdán Mary, csütörtökön pedig Rita. Persze a délutáni matiné még megvan, nyitástól 1.500 Ft-ért lehet filmet nézni, iszogatni és természetesen párt, partnert várni és akciózni az uraknak. Ezzel a belépővel 20 óráig lehet maradni, aki a gangbangra is kíváncsi, ráfizetheti a különbözetet.

Mindenkit várunk nagy szeretettel a hét minden napján!

Hétvégi események!

Ez a péntek a megszokott módon zajlik majd. A párok és a hölgyek mellett érkezik majd Nia is, aki 22.30-tól gangbang bulit tart! Szombaton ismét swinger buli, várjuk a párokat, hölgyeket, urakat. Több bevállalós pár már jelezte, hogy nálunk tölti a szombat estét. Várjuk őket szeretettel! Ma írtak Belláék is éppen, akik többször emlékezetes bulit csináltak! 🙂 Az uraknak mindössze 3.000 Ft lesz a belépő, a párokat és a hölgyeket pedig ingyen várjuk egész szombaton. És természetesen vasárnap is, hiszen a párok napján szintén ingyenes nekik a belépés, míg az uraknak csak 1.500 Ft.
Hétfőtől ismét a szokásos napok lesznek, délutáni kedvezményes belépővel, esténkét pedig gangbang bulit tart majd egy bevállalós milf 20.30-tól. Hétfőn Betty, kedden Mary, szerdán Nia, csütörtökön pedig Rita.

Mindenkit várunk nagy szeretettel a hét minden napján.

Ismét egy odabaszós hétvége!

Ezen a hétvégén ismét korán lesz a gangbang buli mindkét napon!
Pénteken Katie tartja 19 órától. Erre az uraknak 5.000 Ft a belépő, ami természetesen utána zárásig érvényes. A buli után, 21 órától érkezőknek 3.000 Ft mindössze a swinger estre. És innentől él majd a párok 1.000 Ft-os kedvezménye is.
Szombaton a Tutti-Frutti forgat szintén 19 órától nyilvánosan. Katie és egy amatőr hölgy érkezik castingra egy fekete fiúval. A jelenet után is lesz gangbang, abba is be lehet majd szállni. A belépők ugyan úgy alakulnak majd mint előző napon. Akik 21 óra után érkeznek a swinger buliba, nekik mindkét napon csak hétköznapi belépő lesz! Párokat is csak 21 óra után tudunk kedvezményesen beengedni, addig a férfi tagra is vonatkozik a belépő. A hölgyek természetesen ingyen jönnek mindig a Gloryba!
Vasárnap a szokásos és bevált párok napja!
Hétköznap majd ismét lesz minden este gangbang bevállalós milfekkel. Hétfőn Betty, kedden Mary, szerdán Nia, csütörtökön pedig Rita tartja 20.30-tól.

Mindenkit várunk nagy szeretettel a hét minden napján!

1085. Budapest, Baross u. 30.

 

NYITVA:

Hétfő - Csütörtök: 16:00 - 00:00
Péntek - Szombat: 18:00 - 02:00
Vasárnap: 16:00 - 22:00

NAPI BELÉPŐ FÉRFI VENDÉGEINK RÉSZÉRE,

HÉTKÖZNAP: 3 000 Ft

PÉNTEK - SZOMBAT: 4 500 Ft

VASÁRNAP: 1 500 Ft

HÉTKÖZNAP 16-19 ÓRÁIG 1 500 Ft, ÉS 20 ÓRÁIG LEHET MARADNI VELE,
A KÜLÖNBÖZET KIFIZETÉSÉVEL TERMÉSZETESEN EGÉSZ NAP.

 

PÁROKNAK: 1 000 Ft.

PÁROKNAK NÁLUNK AZ EREDETI NŐBŐL ÉS FÉRFIBŐL ÁLLÓ KETTŐS SZÁMÍT, AKIK VALÓBAN EGYÜTT VANNAK, ÉS AZÉRT JÖNNEK HOZZÁNK, HOGY KIVEGYÉK A RÉSZÜKET A KÖZÖS TÁRSASJÁTÉKOKBÓL. EGYÉB ESETEKBEN AZ URAK RENDES BELÉPŐSÖK, A HÖLGYEK TERMÉSZETESEN AKKOR IS INGYEN JÖHETNEK HOZZÁNK! 

HÖLGYVENDÉKEK SZÁMÁRA A BELÉPÉS INGYENES.

A BELÉPŐ A MEGVÁSÁRLÁS NAPJÁN, ZÁRÁSIG ÉRVÉNYES.

 

Nálunk fizethetsz bankkártyával és Szépkártyával is: