glory cafe

kávézó * videómozi * társkereső

Újabb odabaszós hétvége! 🙂

Ez a hétvége reméljük hasonlóan jó lesz, mint a múlt heti! Pénteken ismét ellátogat hozzánk Anett, megismétli a múlt hét hatalmas gangbang buliját.
Szombaton pedig egy másik szexbomba vendégünk, Lola próbálja ki magát a hétvégi csoportos szexben. Ő eddig barátnőjével és párjával járt hozzánk, iszogattak, táncoltak, majd eltűntek a kabinokban. De hallva ismerőse, Panna múlt heti sikeres bulijáról, szintén nyílt színi bukkake partit rendez, illetve a kabinokat fogja felkeresni! 🙂 21 óra utána érkezik a párjával, aki majd a buliban is koordinálja az eseményeket. Szeretne először néhány Mojito koktélt inni, táncolni, és 22 után kezd. Persze minden a hangulatán múlik majd. Ő is hangsúlyosan kéri az uraktól, hogy frissen fürödve érkezzenek, legyenek illatosak és potensek! 😃
Mindkét napon tartunk tombolát is, ahol a győztes a szokásos 15 perc jogát nyeri meg kettesben, kezdés előtt.
Ital akciónkban a mézes pálinkákat még ezen a héten duplán mérjük, valamint mától a Königsburg fél literes sörünket mindössze 400 Ft-ért adjuk!
A vasárnap a szokásos akciós napunk lesz, hétfőtől pedig minden nap érkeznek a bevállalós milfek gangbangra 20.30-tól. A menetrend a múlt hetihez hasonló, hétfőn Mary, kedden Alexa, szerdán Betty, csütörtökön pedig Rita!

 

Mindenkit várunk nagy szeretettel!

1085. Budapest, Baross u. 30.

 

NYITVA:

Hétfő - Csütörtök: 16:00 - 00:00
Péntek - Szombat: 18:00 - 02:00
Vasárnap: 16:00 - 22:00

NAPI BELÉPŐ FÉRFI VENDÉGEINK RÉSZÉRE,

HÉTKÖZNAP: 3 000 Ft

PÉNTEK - SZOMBAT: 4 000 Ft

VASÁRNAP: 1 500 Ft

 

PÁROKNAK: 1 000 Ft.
 

Hölgy vendégeink számára a belépés ingyenes.

A belépő a megváltás napján, zárásig érvényes.

 

Nálunk fizethetsz bankkártyával és Szépkártyával is: