Megint odabasz a hétvége a Glory cafeban! 😀😜👉👌
WARNING: Az oldal megtekintése csak 18 éven felülieknek engedélyezett!
Mint a korábbi beharangozóból már tudjátok, ezen a pénteken ismét forgat a Tuttifrutti csapata. Ez most egy fél forgatás lesz, ami azt jelenti, hogy 19 órától kezdve nagyjából egy órán keresztül filmeznek, amit a közönség nézhet természetesen. Úgy tudjuk, hogy Vicky mellett egy fiatal lány, és több pasi is szerepel majd. Amint ennek vége, kezdődik kamerák nélkül az 1 órás gangbang buli Vickyvel. Ez a buli végéig, nagyjából 21 óráig minden úrnak 5.000 Ft-os hozzájáruláshoz kötött, a pároknál sem érvényes a kedvezmény. Utána viszont a pároknak ismét ingyenes nap lesz, az utána érkező uraknak pedig a hozzájárulás mindössze 3.000 Ft. Reméljük folytatódik majd a szemérmetlen swinger jellegű este, és bírják majd az urak az újabb kihívásokat, és érkeznek még újak helytállni!
Szombaton a hölgyek, párok mellett ismét érkezik hozzánk AnetCat, aki 22.30-tól 1 órás gangbang bulit tart a jelenlévő urak bevonásával. Szereti az irányítani tudó, minden szempontból kemény pasikat! 🙂
Ital akciónkban még a készlet erejéig akciós a Gösser Spritz, mindössze 500 Ft-ért mérjük, és ha valaki kér mellé egy Jägert vagy egy Finlandia vodkát, akkor a kettőt együtt mindössze 1.300 Ft-ért számoljuk!
Mindkét napon kontroláljuk az érkezőket, nagy hangsúlyt fektetve az öltözékre és az ápoltságra. A röhögcsélő, csapatosan vonuló és hangoskodó, beszólogató egyéneket végleg elküldjük a kabinokban a monitorokat vissza nem kapcsolókkal együtt.
Vasárnap ismét akciós nap, várjuk a párokat ingyen, az urakat mindössze 1.500 Ft-ért!
Hétfőtől pedig szokás szerint minden nap biztosan érkezik a párok mellett egy szexi milf, aki 20.30-tól 1 órás gangbang bulira várja az ápolt, potens pasikat! Hétfőn Brigi, kedden Mary, szerdán Judit, csütörtökön Rita. 🙂